Tim Cook szerint eszelősen jó termékek jönnek az Apple-től
Egy befektetőknek tartott értekezleten több ígéretes dolgot is említett Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. És nem csak a pénzügyek kerültek szóba.
Egy befektetőknek tartott értekezleten több ígéretes dolgot is említett Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. És nem csak a pénzügyek kerültek szóba.
A Microsoft a barcelonai Mobile World Congressen mutatta be a csodaszemüvegének második generációs változatát, amiért közel 1 millió forintot kell majd fizetni. Persze nem az átlagfelhasználókra szabták.
A Microsoft dolgozói nemrég nyílt levélben kérték a cég vezetését, hogy bontsa fel az amerikai hadsereggel kötött 479 millió dolláros szerződést. A jelek szerint az nem fog megtörténni.
A Mozilla nyáron mutathatja be a Firefox Reality nevű böngésző HoloLens 2-re fejlesztett változatát, de azt ígérik, az első generációs HoloLensre is elérhető lesz.
Egy nap leforgása alatt több mint 100 munkavállaló írta a alá a Microsoftnál azt a petíciót, amiben azt követelik, bontsák fel a HoloLensre kötött 479 millió dolláros szerződést.
A mesterséges intelligencia (MI) és más új technológiák a következő néhány évben megduplázzák a hatékonyságot a vállalatoknál. Az üzleti szoftverekkel foglalkozó Oracle szerint az automatizálás a jelenlegi munkakörök, nem pedig a munkahelyek megszűnéséhez vezet, és utána valami sokkal izgalmasabb jöhet.
Új, kiterjesztett valósággal összeköthető játékcsaládot mutatott be a Lego. Nagy fordulat ez a játékgyártó történetében, most először dobnak piacra szolgáltatásként egy játékot. A készletek felépítése után a gyerekeknek szellemről szellemre haladva kell visszaváltoztatniuk a kísértetjárta világot normálissá. A cég állítja, ez az egyetlen olyan játék a piacon, amely zökkenőmentesen és teljes mértékben ötvözi a kiterjesztett valóságot (AR) a fizikai építéssel, új világot mutatva ezzel a gyerekeknek.
Egyre többen kapnak lehetőséget, hogy kipróbálják a Google térképszolgáltatásának új verzióját, amely már a kiterjesztett valóságot használja. Az újdonságot ezúttal az Engadget újságírói nézhették meg közelebbről.
Több mint négy évvel az első HoloLens bemutatója után úgy tűnik, a Microsoftnál elkészültek a kiterjesztett valósággal operáló szemüveg második generációs változatával.
A Google a 2018-as I/O fejlesztői konferenciáján mutatta be az újragondolt Google Térképet, amelyben gyökeresen megújulhat a navigáció.
A Samsung bejelentette, hogy megkezdi az iparág első 1 TB-os memóriachipjének tömeggyártását. Ez nagy változásokat hozhat az okostelefonok világába.
Az amerikai The Weather Channel tavaly nyár óta sugároz olyan időjárás-jelentést, amelyben a virtuális valóság segítségével mutatjákmeg, mire képes az extrém időjárás. Ezúttal a Harper vihar miatti ónos esőről beszéltek látványos háttér előtt.
Több új funkcióval bővül a Facebook üzenetküldője, többek között az Instagramon használható Boomerang is megjelenik majd a Messengerben.
A Lego Playgrounds a mobileszközök kameráját és a kiterjesztett valóságot használja arra, hogy az építőkockákat mozgásra bírja. Hosszú ideig fejlesztették, de most végre elérhetővé vált.
A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) új módon kamatoztatta a kiterjesztett valóság előnyeit: látást adtak vele a vakoknak. Illetve valami olyasmit.
A kiterjesztett valóság igen hasznos és látványos technológia. Most nem várt területen kamatoztatták. Előttünk a jövő tetkója?
Érdekes és igen hasznos újdonsággal bővült az utazós appok egyik népszerű darabja. Az új funkció a repüléshez készülődés alighanem leggyakoribb problémáját orvosolja, igen modern módon.
A The Weather Channel a vegyes valóságot használja különleges időjárás-jelentéseiben, amellyel valósághű módon tudják bemutatni a viharok és természeti katasztrófák pusztításait. Most az Egyesült Államokban tomboló Florence hurrikánt illusztrálták így.
A jelek szerint komoly lehetőségként tekint a kiterjesztett valóságra a Facebook, a közösségi oldal ugyanis több olyan játékot fejleszt, amelyek ezt a technológiát használják. Most két újabb ilyen kis programról hullt le a lepel, és valószínű, hogy a java csak ezután jön.
Mit szólna, ha a kiválasztott cipőt otthonában, még a vásárlás előtt felpróbálhatná? Egy startup épp erre a célra fejlesztett egy különleges alkalmazást.